2009. december 29., kedd

Újévi köszöntő


Arany János: Alkalmi vers

Az uj évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Mit van mit kivánni még
Ily áldott időben? -
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Olcsó legyen a kenyér,
A gabona áros;
Jól fizesse a tinót
S nyerjen a mészáros,
Mérje pedig szöszön-boron,
Font kijárja bőven.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Senkinek a nyakára
Ne vigyenek kontót;
Valaki csak ráteszen,
Nyerje meg a lottót;
Annyi pénzünk legyen, hogy!
Még pedig pengőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Szegény ember malacának
Egy híja se essék;
Messze járjon dög, halál,
Burgonya-betegség;
Orvos, bakó a díját
Kapja heverőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Tücski-hajcski baromnak
Sokasuljon lába;
Boci járjon mezőre,
Gyermek iskolába;
Gyarapodjék a magyar
Számra, mint erőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

A biró is, mint eddig,
Tisztét jól betöltse:
Víz kedviért a babát
Soha ki ne öntse;
Emberiség, igazság
Egyik serpenyőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Zenebona, babona,
Huzavona vesszen!
Visszavonás, levonás
Minket ne epesszen.
Legyen egység, türelem,
Hit a jövendőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Nagy uraink (ha élnek)
Nőjenek nagyobbra;
Áldozzanak, legyen is mit,
Mégse üssék dobra;
Nemzetiségünk mellett
Buzogjanak hően.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Író pedig írónak
Szemét ki ne ássa, -
Ne is legyen az idén
Napfogyatkozása
Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-,
S előfizetőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Mire üssek még pohárt?
Asszonyi hűségre?
Barátság-, polgár-erény-,
Vagy mi más egyébre?
Hiszen ezek közöttünk
Vannak kelendőben.
Tudj' Isten, mi minden nincs
Ez uj esztendőben!

(1853)

2009. december 22., kedd

Karácsony

Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (...) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.
Márai Sándor

2009. december 15., kedd

Gazdag Erzsi: Tél a falun

A kiválasztott képeslap

Hófehér most a határ.
Kinn a réten kánya jár.
Nincs az úton semmi nyom,
csak amit a kánya von:
finom krikszkraksz a havon

Hósuba van mindenen,
mint a fázó emberen.
Mint a csőszön zord időn,
kicsi házon, háztetőn,
suba van a temetőn.

Subás házban emberek.
Padkán cica szendereg.
A sarokban kapanyél.
Nagyanyóka most mesél:
"Jaj, gyerekek, itt a tél!

Itt a tél, s lám itt a a hó;
habfehér, mint a cipó.
S nézzetek csak ide, hej,
olyan habos, mint a tej,
mit az Örzse néni fej."

A kemence sustorog.
Hallgassuk meg, mit morog!
"Én mindenkit szeretek;
adok egy kis meleget,
jertek körém, gyerekek!"

Most a falu kiscsibe,
pihés hó rajt a pihe.
Tél az anyja, takarja;
szárnya alatt altatja.
- Hadd ébredjen tavaszra!

Áprily Lajos

Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

2009. december 12., szombat

Vajda János


Már lefelé megy éltem napja...

Már lefelé megy éltem napja,
Már ott a kék hegyélen ül.
Fényszárnyait majd összecsapja,
S az örök éjben elmerül.

Már nem sokáig láttok engem
Itt járni köztetek,
Már tőletek búcsut kell vennem
Akik szerettetek...

S mindattól ami e világon
Még kedves volt nekem,
Mert kedves volt az is, bár földi jókban
Szegény volt életem...

2009. december 7., hétfő

Müller Péter: Derüs szív



Az öregség legnagyobb nehézsége az embernek maga az öregség.Az embernek fiatal test való, egészség, szerelem, erő s a jövőre való szomjazás.Mindebből a játék végére kevés marad. Van viszont valami, ami mindennél többet ér. Feltéve, ha valaki jól élt és jól öregedett meg.
Ez a derűs szív.
Ez a legnagyobb adomány, most már látom.
Ha imádkozol semmi mást ne kérj az Istentől, mert nem tudja megadni.
Nem tudja elintézni, hogy ne öregedj meg,ne legyél beteg,ne foggyon az életerőd s főleg hogy a barátaidat, társaidat ne veszítsd el,ne halj meg. De egy dolgot, ha nagyon őszintén lelked mélyéről kéred meg tud adni.
Ez a derűs szív.
Ritka adomány,de mindennél többet ér.
Ezt tapasztalatból tudom.
Nagyanyámban,anyámban,néha nagyon ritkán apámban és sok csodaszámban menő idős embernél tapasztaltam ,hogy másként csillog a szeme, nem felejtett el mosolyogni,s ami a legdöntőbb: külső körülménytől alig-alig függött a lelkiállapotuk. Néha persze mindenki jajgat és úgy sír,hogy fröcsköl szeméből a könny,de a derűs szívű embernél ez csak egy rövidzárlat,átutazás a poklon,kellemetlen,ám szükséges pihenő a gödörben.
Utána hamar kigyullad a belső fénye,talpra áll s vidáman megy tovább.
A derűs szívű ember egészen jól tudja magát érezni az óvóhelyen,háború és gazdasági összeomlás idején.Kórházban ő lesz a betegtársainak mulattatója,a temetőben mások vigasztalója,árvíz idején összeszedi a mekűlőket,kutyákat,macskákat,gyereket,aggokat, s ha közel hajolsz hozzá,döbbenten hallod, miközben evez a szennye árban,fütyörészik.
Honnan jön ez a derű? Nem tudok felelni rá,Sokan hozzák magukkal,s ha az élet nem rontja el őket,halálukig derűsek maradnak.Ezekre mondjuk,hogy jó természetük van.
De vannak, akik jó nevelést kaptak.Ezen azt értem, hogy a szüleik sok derűt és örömet adtak.Megvagyok győződve arról, hogy a legfontosabb, amit kaphatunk anyánktól,az a derű.
Azért nem azt mondom, hogy szeretet,mert azt jó-rossz módon megkapjuk az anyánktól.Nem mindig,de gyakran.Ennek rendszerint még élettani oka is van,a legtöbb anya ha másként nem "hivatalból" is szeret.A maga módján persze.De az,hogy egy nőnek derűs szíve legyen.s mint anya ezt a derűjét sugározza a gyermekére,már nem elvárható,mert ez egy külön adomány,kevesen rendelkeznek vele.
Attól még lehet valaki jó anya, hogy boldogtalan.
De a legnagyobb dolgot az örömöt nem tudja a gyerekének átadni.Sajnos. Ez nem elhatározás kérdése.S főleg nem szerepjátszásé.Nem lehet "mutatni."Vagy van-vagy nincs.De mitől van?Nem tudom látod.Valami nagyon mély tudatalatti meggyőződés ez.Hogy nincs baj.Hogy végül győz a FÉNY. Hogy a sorsunknak-akármilyen pocsék is-értelme van.
Hogy van "megváltás,felébredés,hazatalálás."-hogy ez az egész játék,amit életnek nevezünk,egy boldog Isten teremtése.De ezek csak szavak.A derű előbb van bennünk, mint a szavak.A derű mindezt mutatja.Mélyebben van, mint minden szó és elmélet és vallás és filozófia. Mélyebben, mint a hit. Fura, de így van.A hit nem más, mint a derű ereje.Azért mondom, hogy a "szív derűje", mert a szív mindennek a legközepe,életadó centruma és fönntartója. Manapság erről nem beszélünk-mert a lényegről sohasem esik szó.Válságról,pénzről,depresszióról,tébolyról.gazságról,félelemről beszélünk. Az örömről soha.
A művészet például az örömből születik s örömöt ad.Amelyik nem így működik,az nem igazi művészet.Ezzel szemben az iskolában az irodalmat mint tudományt oktatják,s korán kilúgozzák belőle azt,ami a lényege: az örömöt.
A gyerekek nem szeretnek olvasni. Miért is szeretnének,ha nem vezették rá őket,hjogy ez a legnagyobb gyönyörűség.
A világ legnagyobb írójának Dosztojevszkijnek a hőse azt mondja:
" Kérjetek az Istentől derűs szívet és vidám lelkületet!"
A többi mellékes.

2009. november 29., vasárnap

Készülődés az ünnepre



Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Weöres Sándor




Juhász Gyula:

Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.




Ady Endre:

Békesség ünnepén

Békesség most tinéktek, emberek.
Övendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák.
Kicsi gyertyák, lobogjatok föl,
Bóduljunk tömjénnek szagán!…
Szép dolog ez!… Így kell csinálni
Minden karácsony-éjszakán…
Hejh, szép az istenes legenda,
A csillag, a jászol, az élet,
Ki lehetne még vele húzni
Talán még néhány ezer évet…
Békesség hát néktek, emberek,
Örvendezzék a vak, a béna:
A jászol benne van a legendában
S a jászolban benne a széna…
Különben is az élet csupa vígság,
Útvesztőkből csillag vezet ki,
A pásztorok és bölcs királyok
Szinte futnak - egymást szeretni
S a betlehemi félhivatalosban
Miként egykor meg vala írva:
Mindenkit jászolánál várja
Az arany, a tömjén, a mirrha…
Örvendezzél, derék világ,
Harsogjatok, jó, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.
Lobogj, kis gyertya! Meg nem árthat
Ennyi kis fény tán a világnak.
Odakint szörnyű nagy a kétség,
Odakint szörnyű a sötétség.
Odakint szörnyű vaksötétben
Sirály sikoltoz, vércse vijjog,
Bagoly huhog, kóbor eb szűköl…
Odakint valami nagy titkot
Rejteget a sötét világ,
Jó lesz mormolni szaporábban
A szent zsolozsmát, bibliát.
A föld könnyektől terhesült meg
S a terhesült föld ing, remeg,
A vajúdó kínnak gyümölcse
Nem lehet más, csak szörnyeteg…
Ami sóhaj, nyögés, kín, szenny volt
És rettentett a földgolyón,
Vad orkánban kitörni készül,
Világot törve, rombolón,
Évezredes tragédiának
Bosszuló vége fenyeget,
Vad-éhesen, vad harcra készen
Állnak iszonyú seregek…
A Messiást nem várják immár,
Nem kell többé a Messiás,
Hazug a megváltás meséje,
Szentségtelen a szentirás,
Hazug minden, amit az ember
Évezredekkel istenné tett,
Csak egy igazság - közös jussú
S egyenlő végű - ez az: élet…
Ám ne nézz ki az éjszakába,
Örvendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák,
Ne halljátok a föld-dübörgést,
Menjen tovább a szürke élet,
Közelg a földi végítélet…
Addig lobogj csak, kicsi gyertya,
Harsogjatok csak, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.




Kányádi Sándor:

Isten háta mögött

üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok

sok dolga van a teremtőnek
mindenkivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat

megértjük persze mit tehetnénk
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet

előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak





József Attila

Tél

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
1922. nov. 12.


2009. november 28., szombat

Reményik Sándor


A MENEKÜLŐ

Ha menni kell, magammal sokat vinnék,
Az egész édes, megszokott világot,
Rámástul sok, sok kedves drága képet
És egy pár szál préselt virágot,
Vinnék sok írást, magamét, meg másét,
Sok holt betűbe zárt eleven lelket,
S hogy mindenütt nyomomba szálljanak:
Megüzenném a hulló leveleknek.

Vinném az erdőt, hol örökké jártam,
Hintám, amelyen legelőször szálltam,
A keszkenőm, mivel rossz másba sírni,
A tollam, mert nem tudok mással írni,
Vinném a házunk, mely hátamra nőtt
Az utca kövét küszöbünk előtt!

Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék!
Én Istenem, mi minden futna át
Gyötrődő lelkem alagútjain -
Olvasgatnám az ablakok sorát,
Simogatnám a fecskefészkeket,
S magamba színék minden verkliszót,
Mint bűbájos, mennyei éneket...

Utánam honvággyal tekintenének
Az ajtók mind, és mind a pitvarok,
Szeretnék mindent, mindent magammal vinni -
És mindent itt hagyok.

2009. november 25., szerda

Radnóti Miklós: Naptár




JANUÁR

Későn kel a nap, teli van még
csordúltig az ég sűrü sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.

1941. február 5.

FEBRUÁR

Újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó;
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.

1941. február 21.

MÁRCIUS

Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt,
s zajong a március.
A fázós rügy nem bujt ki még,
hálót se sző a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.

1941. február 26.

ÁPRILIS

Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
a nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorru kis rügyek se még
a füttyös ég alatt.

1939. március 12.

MÁJUS

Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek.

1941. február 25.

JÚNIUS

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derüs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testü nagy szitakötő.

1941. február 28.

JÚLIUS

Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestü hőség ül a
fényesarcu fák felett.

1940. június 12.

AUGUSZTUS

A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.

1940. július 21.

SZEPTEMBER

Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.

1940. július 15.

OKTÓBER

Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.

1941. február 7.

NOVEMBER

Megjött a fagy, sikolt a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis ősz bozontjai.
Egy kuvik jóslatát hullatja rám;
félek? Nem is félek talán.

1939. január 14.

DECEMBER

Délben ezüst telihold
a nap és csak sejlik az égen.
Köd száll, lomha madár.
Éjjel a hó esik és
angyal suhog át a sötéten.
Nesztelenül közelít,
mély havon át a halál.

1941. február 11.

2009. november 24., kedd

Kosztolányi



Mikor az este hirtelen leszáll,




Mikor az este hirtelen leszáll,
olyan a kertünk, mint a temető.
Szomorkodik a vén jegenye-szál,
s a hold ezüst lepelbe leng elő.

Sápadva bolygom át a régi kertet,
a vén akácok látnak s megijednek.

A kisgyerek lehúnyja a fejét,
és fél az éj. És reszket a setét.

2009. november 22., vasárnap

Babits


Egy szegény magára maradott





I.

Szívem magába szívott
ezer illatot,
ezerjó illat engem
hogy elkábitott!
Szívem most illatzacskó,
lelkem illatház:
ez a sok illat engem
hogy megbabonáz.

Virágok illatával
tele bús fejem
virágok illatáról
rád emlékezem,
gyönyöröm aki voltál,
most vagy bánatom,
hogy tested vánkosára
le nem nyughatom.

II.

Hervad a kertem violákkal -
Szegény violák!
Akár a ma, akár a holnap,
akár a világ.
Napos napot napok napolnak -
hol a türelem?
Életpapok csapot papolnak, -
Ó zord szerelem.

Sok hosszu, hosszu éjszakákon,
megint egyedül
szegény, szegény zúgó fülembe
a Csönd hegedül:
komisz, keserves egy cigány ez
s ezer dala van:
kegyetlen, ős, örök vonóját
nyüvi nyomtalan.

Babits






Esti kérdés




Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?


Alkonyi prológus


Itt van az alkony, jó takaró
a hegyek ormán lilul a hó
itt van az alkony, csittul a zaj:
elhallgat a fény és fölvillan a dal.

Villanj csodavillany, villanj csodanóta
ki fájsz a szívemben ki tudja mióta?
Mióta daloltam, amióta lettem:
mert fájni születtem, ki dalra születtem
s még messzire zenghetsz majd mostoha dal,
megéri, megéri, aki fiatal.

A nappal, a lárma űzött a magányba,
hol senkise hallott, a puszta homályba:
most itt van az alkony, most jer elő,
mint éji merénylő, titkos szerető:
mert kedves az alkony annak, aki lázad
és kedves az alkony annak, ki szeret:
elhagyni ilyenkor, kicsábul, a házat
s nem tűrni az égnél lentebb födelet.
Az ég is ilyenkor kitakarózik
és emberi szemnek kirakja a kincsét;
a lélek az égbe fölakarózik,
mozgatja a szárnyát és rázza bilincsét:
Dal, éji merénylő, titkos szerető,
dal, mostoha lélek, most jer elő:
másnak csupa fátyol, neked csupa látás,
itt van az alkonyat, itt van az áldás.

Tóth Árpád

Este


Tóth Árpád: Jó éjszakát

Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.


Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.


Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.


Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

Petőfi Sándor


Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpendítem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Ülj itt addig szótlanul,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonul.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.



Köszöntő




Szeretettel köszöntöm minden olvasómat egy gyönyörűséges Ady verssel.

Adjon Isten békét, kedvet
Asszonyoknak, embereknek.
Sok örömet mindenkinek,
Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet.
Gyönyörű kék itt az ég.

Úgy szeretném megtalálni,
Úgy szeretnék azzá válni
Kinek az élet teher
Az ember könnyen megy el.
Gyönyörű kék itt az ég.

Általadni úgy szeretném
Sok hírtelen vágyam, eszmém,
Sok drága kincset,nagyot
Amihez már vén vagyok.
Gyönyörű kék itt az ég.

Néha-néha szerelemmel
Telik meg az ilyen ember,
Néha-néha úgy megsajog
Más bánat, bú és más bajok.
Gyönyörű kék itt az ég.

Adjon Isten ifjuságot,
Szabadságot, boldogságot.
Egészséget, pénzt és hitet,
Szerelmet, hírt mindenkinek.
Gyönyörű kék itt az ég.