Kányádi Sándor

 Lassan eltelik

eltelik a nagy készülődésekkel
lassan eltelik előbb a fele
aztán a másik fele is csak
készülődünk az időközben idő-
szerűtlenné vált nagy mire is
végül a sebtiben sütögetett kis
pecsenyék csömörével a szánkban
mentegetőzve tárjuk szét már csak
arra jó karjainkat sajnos élni
is kellett közben sajnos így igaz

Várnai Zseni

Jó lenne hinnem...

Jó lenne hinnem, hogy a lelked él,
Itt leng köröttem testetlen alakban,
S körülcsókolja síró arcomat,
Ha elgyötrődött kínban, könnyben, jajban
Teéretted.

Jó lenne hinnem, hogy a lelked él
Egy más világon, szép fénylő planétán,
Ott vársz reám csak, zengve, boldogan,
Míg elfáradok e bús földi sétán
S hozzád megyek.

Jó lenne hinnem, hogy a lelked él,
S egy új élet fénylő palástját hordod,
És nézed, nézed az én könnyeim,
Ki elvetettél minden földi gondot,
S felém hajolsz.

Jó lenne hinnem, hogy a lelked él,
Ki csillag voltál itt a földi porban,
És istenlelket csókoltál belém,
Nem múlhatsz el Te hamuvá omoltan,
Az nem lehet.

Ó, hinnem kell, hogy lelked mégis él,
E földi kíntól mentesülten, fénylőn,
Mi vagyunk csak, kiket siratni kell,
Kik itt maradtunk fájdalomban élőn
Tenélküled.

B Radó Lili

Békült szívvel

Ajándékul, amit szántál nekem,
e néhány évet, Uram, köszönöm.
Tudom, a nyár van hátra még, s az ősz,
mert tánc s a dal s az ifjúi öröm
mögöttem immár messze elmaradt.
Bizony, tavaszom tarka mámora
tovaillant, míg gyöngyöző borához
tétova kézzel poharat kerestem.
De aranyszemű kalászok aratása
vár még reám és egy-egy nyári esten
a béke megcirógat engem is.
Ó, lesz még dús hegyoldal víg szüretje,
szelíd verőfény szeptember délelőtt,
és hosszú séták még a tél előtt.
S ha hull a hó majd, köröttem csend, ha leng,
fűtött szobában duruzsol a kályha,
tán jó is lesz már ablakomban állva
nézni, hogy tarka tömegben odalent
ki mást sodor magával most az élet.

Vass Albert

Falevelek

Valami kóbor szél kapott a fába,
ideges, kapkodó, ledér:
s a Küküllőre hullt egy falevél.

Odébb egy másik vére-fagyva látta
és sápadtra döbbent egy perc alatt.
Aztán a fáról letépte magát
és utána szaladt.

Az örvény habja tánccal várta már.
Omló parton arra járt a Nyár
és rájuk kacagta a napsugárt.

A partról néztem ezt a kis regényt.
Olyan nagy volt és olyan emberi:
a falevél, amely a forgatagban
a másik falevelet kergeti.

Aranyosi Ervin

A jó, öreg Ősz, visszatér

Tovatűnt már a zöldellő Nyár,
az égre bíbort fúj a szél.
Forog a kör, s a festőművész,
a jó, öreg Ősz, visszatér.

Palettáján, megannyi színből,
hangulatból, élményt kever.
A természetben a sokszínűség,
a tél előtt, életre kel.

Sárgul a lomb, vörösbe hajlik,
reszket az ágon száz levél.
A félelem az elmúlástól,
uralkodik azon, ki él.

De vajon kell-e félni tőle?
Minden Telet, Tavasz követ!
Örülni kéne most az Ősznek,
s megmozgatni minden követ.

Kiélvezni az érettséget,
gyümölcseit, mit ránk hagyott.
A körforgás nem érhet véget,
az idő száll, s nem vagy halott!

Pár pillanat az életünkből,
s a körforgásunk meg nem áll.
Álomra készül a világunk,
s vágyjuk: - a tavasz jönne már!

De addig is, szeress és élvezz
minden rád váró, szép napot.
Örülj az Ősz művészetének,
szépségeit ezért kapod.

Hangulatod ne hagyd borongni,
fogadd a szépet lelkesen.
Csodálkozz rá az őszi lombra!
Én is e változást lesem.

A változás, az élet kulcsa,
Túlélni? - Az csak gyenge cél!
A levegő egy helyben állna,
ha nem kergetné lenge szél.

Csodálkozz rá az őszi tájra,
gyönyörködj benne, élj vele!
Aki szépségét meg nem látja,
egyedül az halhat bele.