Várnai Zseni

VÁRNAI ZSENI:
ASSZONY A TÜKÖR ELŐTT

Te tudod csak, és tükröd, hogyha reggel
gyűrt, fáradt arcod onnan szembenéz,
hogy, mint almáriomon a gyümölcsöt,
kikezdte már szépséged a penész.

Mint téli alma fonnyadsz észrevétlen,
bőröd rugalma enged, meglazul,
olyanná válsz, mint kép a múzeumban,
mikor repedez rajta a lazur.

Szemed gödrén szorgalmas pók tanyázik,
s hálót bogozva egyre, egyre sző,
kerek kis állad szögletekbe csorbul,
s ajkad sarkán két mély barázda nő.

Próbálod elhazudni önmagadnak,
s arcod tündéri szépre bűvölöd,
fakó hajad aranyszínekbe mártod,
ívesre rajzolod szemöldököd,

és homlokod mögül el, messze űzöd
emlékeid mardosó méhraját,
ne szúrjanak, s ne csordítsák a könnyek
keserű, sós, mardosó harmatát.

Mert ellenség a könny, csak egyre vénít,
s öregnek lenni izzó fájdalom,
mikor a lélek görcsösen tapad még
hiú, mulandó földi vágyakon,

mikor a lélek nem tud elpihenni,
s nyűtt testruhádat forrón perzseli,
s kigyúlva tőle, mint egy éji fáklya,
keservedet világgá lengeti.

Hiába minden! Lassan elsötétül,
üszökbe hamvad, ami fáklya volt,
hagyd könnyedet hát esőként omolni,
a sírás sok vészes tüzet elolt,

törd össze tükröd, és a végtelenség
időtlen tengerén bámuld magad,
ahol az évek lassan elgyűrűznek,
és ami szép volt, mindig szép marad.

Szabó Lőrinc

A tél rajzai

A tél rajzolt. Száz fehér-fekete
vázlatán a bokrok szerkezete
s a nagy fák sok törékeny ág-boga
oly gyönyörű volt, hó és zúzmara
olyan dús dísz, hogy szemem-szám elállt.
Próbáltam utánozni a csodát,
a gondos művészetet, amivel
szépségeiket fedeztette fel;
de a ceruzám ügyetlen maradt.
Hány árnyalatot, hány új vonalat
kapott egy dőlt kerítés! És milyen
tisztán mutatta, mily érzékenyen
a hó a cinkék s varjak lábnyomát,
s ahol meggyűlt, a szél örvényeit!
Szép volt a táj, a szó, hogy: "Havazik!",
még ünnep, s volt szenünk, fűteni, fánk,
mégis borzadtam tőle: emberek
fagytak meg télen s éhes verebek.

Reményik Sándor

 MEG VAN ÍRVA

Keményen nem beszéltem senkivel,
És szigorún sem szóltam soha.
Nem háborított fel a vétkes vétke 
S nem ingerelt az ostoba.
És legkevésbé az ügyefogyott,
Aki két bal kézzel és két bal lábbal
Csak csetlik-botlik a világon által.
Magamba néztem, s láttam magamat,
S tudtam, hogy minden elrendeltetés,
S csak mondvacsinált szó az akarat.
Alárendeltje senkinek se voltam,
És én sem parancsoltam senkinek,
S legrosszabb lettem volna nevelőnek,
Mert semmi nevelésben nem hiszek.

Rólam is lepattant a nevelés:
Pusztába síró hang, kőbe döfött kés.
S lepattogott a pattogó beszéd
Mint sziklafalról a rálőtt serét.
Egy-egy halk, szelíd szó - néha - talán,
Mint zefír zengése citerán -
Az is csak úgy, minden szándék híján.
Ember nem nevelt, - a Végzet csupán.
Én egyéb nevelésben nem hiszek.
A bárány béget, s a kígyó sziszeg,
S nincs hatalom, mely más hangra tanítsa,
S az Isten irgalmatlan dicsősége,
Hogy minden meg van írva.

Radnóti Miklós

 Naptár

A nyár most alszik, millió színével
Lombja vesztett fák rügyébe bújt.
A tájon ónszín fátyol leng a széllel,
Mintha sírva súgná: aludj, aludj.

Gyűjts erőt a közelgő tavaszra,
A nyár halála múló látomás,
Ott alszik most a nagy fák gyökerében.
Hogy jól aludjon levetkezett, fehéren
Alszik. Csak álom, - álom semmi más.

A hold ezüstje selymesen suhan már
Dermedt bokrokra pókhálót kötött,
Mint régi kürtök elhaló fuvalma,
Az óceánról friss szél száll a táj fölött. .

Én hallom már a tavasz paripáit,
Nyerítve robognak a távol szeleken
Jönnek, s holnapra megújul a pázsit
A hó alatt is kopárrá fagyott kertemen.

Terítsd ki lelked most a kósza szélnek,
Hadd mossa tisztára bánatod ködét,
Hallgasd csak, - a friss szelek beszélnek,
S nyitogatják már a múltad börtönét.

Ne hidd, hogy te korhadó öreg fa
Téli tüzelőnek elfogysz. Megmaradsz,
s koronádnak lesz még száz virága
Hogy méltón köszönthesd az újuló tavaszt .

Tallóztam

JOSEPH RUDYARD KIPLING: HA

Ha fejedet megőrzöd zavarban,
Bár csak szidás ér jóságodért.
Ha kétkedők közt bízni tudsz magadban,
De megérted a mások kételyét.
Ha várni tudsz, s a várás el nem fáraszt.
Rágalmaznak, s nem ejtesz csalfa szót,
Nem gyűlölködsz, bár a gyűlölség eláraszt,
S mégse játszod a bölcset és a jót.

Ha álmodol, de nem úr az álom rajtad,
Gondolkodol, de végcélod nem ez.
Ha balsors sújt is, megmarad nyugalmad,
S nincs oly siker, mely lábadról levesz.
Ha az igazságot, amit kimondtál,
Más aljas eszközül használja fel;
Ha élted munkája tiszta rom már,
S tört szerszámmal elölről kezded el.

Ha van szíved, hogy mindazt, mit elértél,
Ha kell, egyetlen kockára rakd,
s túltegyed magad, ha vesztesség ér,
s ne legyen róla többé egy szavad;
Ha tudsz még küzdeni, mikor a lelked,
ideged, izmod régesrég halott,
s helytállnak, mikor nincs más benned,
csak a tudat, hogy ki kell tartanod.

Ha tiszta tudsz maradni tömegben,
s király előtt is őszinte, emberi;
Ha nem bánthat meg sem barát, sem ellen,
Ha nem szolgálva, de tudsz segíteni;
Ha az egész órát úgy betöltöd,
hogy benne érték hatvan percnyi van,
minden kincsével bírod ezt a földet,
s ami még több, ember vagy, fiam.

Szabó Lőrinc fordítása

Tallóztam

"Nem csak egy házat,
Otthont teremtettél,
Nem csak egy menüt,
Ételt melengettél.
Nem csak egy szót,
Érzést is mondtál,
Nem csak egy kezet,
Lelket is fogtál.
Nem csak egy arcot,
Embert is néztél,
Nem csak egy társat,
Szerelmet kértél.
Nem csak egy virágot,
Mézet is termeltél,
Nem csak gépeket,
Tornyot is emeltél.
Nem csak a földön,
Holdon is jártál,
Nem csak tényeket,
Csodát is láttál.
Nem csak léptél,
Fejlődve haladtál,
Nem csak születtél,
Életet adtál...
Nem csak alkotó,
Nem csak termelő,
Nem csak ember vagy,
Te vagy a teremtő!" - vjolka

Varró Dániel

Nézd csak az utcát,
hol vacogó házak feje búbján
megköt a hószín öregség,

hol meztelen állnak a fák,
és fázik a gőg a szívükben,
hol dideregnek a tűzoltócsapok is,

ráhúzzák kipirult füleikre
kapucni gyanánt a ködöt,
hol csak a villamosok

dudorásznak a néma hidegben,
nézd, csupa csend és hó ez az utca.

Gyurkovics Tibor

 Nap

Bársony hideg csontjaimban,
egész belülről fázom én,
ahol leheletvékony ing
mögött az ember él, ha él.

Megyek a parton, fény röpül,
a látható világon innen,
hideg por ül a hegyeken,
simíts meg Nap, simíts Isten.

Petőfi Sándor

168 Óra

január 1., 11:55 · 

Ma 193 éve, 1823 január 1-én született Petőfi Sándor.
Versével emlékezünk rá.

A MAGYAR POLITIKUSOKHOZ

Lenézik a szegény költőket
Ez elbizott, kevély urak,
Kik a megyék s ország gyülésén
Fényes szerepet játszanak.
Pusztulj az útból, jó fiú, ki
Kopottan ballagsz ott gyalog,
Mert eltiportat ezen úr, ki
Hintón melletted elrobog.

Azért vannak tán olyan nagyra,
Hogy őket paripák viszik,
S mig a költő tengődik éhen,
Az ő szolgájok is hizik?
Vagy, ami még szebb, azt gondolják
Talán, hogy fontosabbak ők
Az emberiség mérlegén, mint
E haszontalan verselők?

Ti, kik úgy fölfuvalkodátok.
Tudjátok-e, mik vagytok ti?
Az apró napi események
Mulandó pásztortüzei.
Éjenként lát a vándor, amint
Föl-föllobogtok magasan,
S reggel felé a nagy tüzeknek
Már csak hideg, holt hamva van.

Hozzátok képest, mikor égtek,
A költők kicsiny csillagok,
E messze csillámló szikráknál
Százszor nagyobbak lángitok;
De hamvatokat is midőn már
A szellők régen elvivék,
A távolságban a kis csillag
Még akkoron is egyre ég.

Tanuljátok meg, mi a költő,
És bánjatok szépen vele,
Tanuljátok meg, hogy a költő
Az istenség szent levele,
Melyet leküld magas kegyében
Hozzátok, gyarló emberek,
Amelybe örök igazságit
Saját kezével írta meg.

S habár más nemzet föl se' venné
A költőket, ti magyarok,
Költőitek előtt, tinektek
Illő, hogy fejet hajtsatok.
Oh, a magyar költőknek vajmi
Nagy honfi-érdemök vagyon...
Szégyen, ha elfelejtettétek!
Még nincsen túl fél századon.

Nyelvünk, egyetlen kincsünk, melyet
Apáink örökségiből
El nem rabolt még az enyészet,
Az ellenünk esküdt idő,
Nyelvünk is veszendőben volt már,
Hozzája közel volt a vég,
Az országútra kitaszítva
Halálos bajban feküvék.

Kevély urak, e szent betegnek
Milyen segélyt nyujtottatok?
Ha hozzáléptetek, azért volt,
Hogy rajta egyet rugjatok!
Költők valának ápolói,
E rongyos, éhes emberek,
Ők ápolák s menték meg... és ti
Őket mégis lenézitek!

Pest, 1847. december

Kányádi Sándor

Csendes köszöntő Újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebb nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog,
érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre.
Tiszta szívből ezt kívánom!
Szaporodjon ez az ország
emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött,
soha-soha ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke,
gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!