2017. május 28., vasárnap

Pilinszky

Pilinszky János
-Magamhoz
Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd a sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.
Vállad két éber sarka közt
ha sisteregve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.
Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.
S egy éjjel, magad sem tudod,
mint égig érő ének,
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:
az este nem lel senki rád,
az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.
-Azt hiszem
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul és jelzés nélkül.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem...
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Pilinszky János: Gyász
Fogad között fakó panasz,
magányosság vacog,
lakatlan partokat kutatsz,
üres minden tagod,
lezárt vagy, mint a kárhozat,
a homlokod mögött
csak pőre sikoltás maradt
vigasznak, semmi több!
Nem óv a hűtlen értelem,
nem fogja szűk szegély,
csillagcsoportokat terel
a partalan szeszély
elámuló szívedre: állsz
tűnődve és hagyod,
belepjenek, mint sűrű gyász,
a foszló csillagok.

2017. május 26., péntek

Tallóztam

Halmai Tamás: Feladat
Hozzátenni a világhoz csak egyet,
egy almafát, egy könyvet, egy fiút
vagy lányt vagy többet vagy egy tiszta udvart,
egy szonátát, egy szonettet, egy zsemlét,
egy kézszorítást, ajándék mosolyt,
csak egyet mindig, csak egyetleneggyel
gyarapítani a kifoszthatatlant.

2017. május 25., csütörtök

Tallóztam

Várnai Zseni: Szolgálj, Szívem...
Csak kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon nagyon fáradt vagyok.
Kicsit nehéz volt, jól tudom, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok
estére már milyen fáradt vagyok.
Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam, eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy- völgye lágyan kisimul,
csak este ha ágyba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.
Csak kitartás, - kipp-kopp... pontosan,
holnap sikerül megint biztosan,
a félúton, szívem jaj meg ne állj
kipp- kopp... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki oda jut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.
Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg- megállok s felfohászkodom;
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, meg egy erős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!

2017. május 24., szerda

Tallóztam

Zsolt Varga

Amíg nem ismersz, ne mondj semmit rólam.
Hogy honnan jöttem, hogy merre tartok én.
Úgyis hazugság lesz minden egyes szóban.
Mert aki nem ismer, az nem is lát belém.
A szívem nagy, de viharvert a lelkem,
és a kelleténél mindig nagyobb a szám.
De igaz vagyok és soha el nem felejtem,
hogy mit tanított az életről apám.
Lehet, hogy elkövettem jó néhány hibát,
kaptam már eleget a sorstól,
tanultam a jóból, a rosszból.
Csend van, megyek az úton, nem szólnak hozzám.
Nincsen szeretőm, nincsen ágyam, nincs hazám.
De bárhol járok, nekem mindenütt ugyanúgy jó.
Én, a nyughatatlan világcsavargó.
Tudom, hányszor imádkozott értem,
és éjszakánként mennyit sírt anyám.
Ó, hogy egy angyalt küldött és mindent túl éltem.
És, hogy most is sír, de akkor is büszke rám.

2017. május 20., szombat

Kányádi Sándor

 Szelíd fohász
szelíd fohász az én fohászom
félig könyörgés félig hála
hogy nem juttattál s ezután se
juttass engemet szégyenfára
de eljut-e az én fohászom
eljuthat-e vajon tehozzád
útjaidat úton útfélen
szertartások barikádozzák
nem marad-e sziklára hullt
magokként vajon terméketlen
mit egy hosszú életen át
a jövendőnek elvetettem
tudom sokat eltékozoltam
abból mit rám bíztál sokat
de azért ne tagadd meg tőlem
holtomban se áldásodat.

2017. május 17., szerda

Dsida Jenő

Dsida Jenő:
TAVASZI UJJONGÁS
Tarka virágnak
Illata kábít, -
Édes a méz mit
Kelyhe kinál;
Lebben a lepke,
Röppen a méh -
Sok kicsi vándor
Kedvese ajkán
Csókra talál.
Nincs ma halál,
Él ma a földön
Mit csak az Isten
Élni teremtett; -

Harsog a himnusz,
Hangos a táj! -
Semmi se fáj,
Minden örömre,
Tűzlobogásra
Szítja a lelket...
Újra születtünk
Zöld lobogóval
Lepkefogóval
Táncra megint!
Csókot a földnek,
Csókot a fának,
Csókot a rügynek,
Mert a hatalmas
Égi Jövendő
Hírnöke mind!
Hallga, mi szépen
Csendül a nóta,
Csörtet a csermely,
Csattan a csók!
Messze az erdő
Lombjai közt a
Nyár keze int! -
Hirdeti minden,
Hirdetem én is,
Itt a tavasz!

2017. május 16., kedd

Várnai Zseni

 Mi legyek még?
Míg kicsinyek voltak a gyerekeim,
tejjé változtam, az kellett nekik,
ültem kis ágyuk mellett reggelekig,
ha betegek voltak s úgy fonnyadtam ott,
hogy arcom egész kicsinyre sorvadott,
s mikor szemükbe visszatért a fény,
napként sütötte őket az enyém,
s piros lett arcuk, alma gömbölyű,
attól lettem én akkor gyönyörű.
Kalács is voltam, meg vajas kenyér,
és játékszer, hogy meg ne unjanak,
és képeskönyv, hogy megtanuljanak
belőlem mindent amit álmodom,
később az egyszeregyet számolom,
növök velük, már iskolás leszek,
s a nagy katedra előtt reszketek:
felelnem kell, vizsgáznom, - ó, tudom,
borzalmas, hogyha bennük elbukom!
Most széllé kell változnom, hogy elérjem
az egyiket, a messzeségbe kint,
de aki volt, örökre tovatűnt,
s ha elfogom, ha átölelhetem,
lelke páncélját át nem törhetem,
s mindkettő bár belőlem sarjadott,
többé már nékik mit sem adhatok,
a földön nincs több oly bús szerelem,
mint az anyáé, oly reménytelen.
Mi legyek még? Érettük mit tehetnék?
Legyen belőlem sűrű rengeteg,
majd jól elbújhat ott a két gyerek
ha menekülni kell a rossz világból,
és kunyhó leszek friss mézeskalácsból,
és tejjel-mézzel folyó kis patak,
isznak belőlem, hogyha szomjasak,
és dalolok majd nékik estelen:
- Aludjatok el itt a keblemen.

2017. május 14., vasárnap

Szabó T. Anna

Felnőtt csak akkor lesz a férfi,
ha nem ringató anyja vagy,
de akkor tűrd is, ha bajodban
ha menni kell, magadra hagy.
Oltalom? Erő? Hősiesség?
Ha követelik: csak szerep.
Ne várd el, s akkor megkapod majd.
A férfi nem örök gyerek.
Felnőtt csak akkor lesz a nő, ha
nem fél harcolni egyedül,
de ha a férfi segít néha,
nem haragszik, hanem örül.
Mit vársz el tőle? Hogy egyszerre
apád legyen és Istened?
Te is ember vagy - nézz magadba:
benned is ott van a gyerek.
Ha nem nézel fel rá – lenézed?
A szemébe nézz: ott a hit.
Ha bízol benne, ő is felnő,
csak támogasd a céljait.
Mint Áron vesszeje, virágzik,
és nem ernyedten szendereg.
Ne gügyögj, ne csalj, és ne csábíts:
a férfi ettől lesz gyerek.
Herceg...? Nem herceg. Nincs fehér ló.
Ő király lesz – ha engeded.
De ha szidod, hát ne csodálkozz,
ha előtted csak kisgyerek.

2017. május 13., szombat

Kun Magdolna

Csak szelíden gyermekem
Ha majd úgy érzed,
hogy teher leszek édes gyermekem
bánj velem szelíden, ne ellenségesen.
Lelkem nézd, lelkem lásd,
mert az ugyanaz marad,
ki akkor voltam neked,
mikor hold-szőtte kiságyadon
fogtam kis kezed,
és dúdoltam-dúdoltam esti altatód,
miközben arcocskádra leheltem
az éj-útravalót.
Tudod az idő, engem sem kímél,
roncsolja fáradt, megtört szívemet,
melynek dobbanása egyre nehezebb,
ahogy cipelem-cipelem
az élet-terheket…
De te ne azt nézd soha, ami kívül látszik,
amin sorsom keze vércsíkot hagyott,
azt lásd, ami akkor voltam neked,
mikor csillagokká csókoltam
gyermek-mosolyod.

2017. május 10., szerda

Szabó T. Anna

Kányádi Sándor születésnapjára
A vers betölti a tüdőnket,
lendületet ad, tágasságot,
felemelkedni, szárnyas fényben
tapasztalni meg a világot.
Belátni fentről a mezőket,
határtalanságát a tájnak,
szabadságát, mit nem ismernek,
akik mindig a sárban járnak.
A tágasságból mégis-mégis
visszavágyik a test a földre,
az esőszagba, fűbe, vérbe,
apa karjába, anyaölbe,
házat-hazát lentről szeretni,
tüskék, ostorok, emberek közt,
az ide-oda lökdösésben,
ahol a szándék is csak eszköz,
de mikor levernék cöveknek,
ő lombot hajt, gyümölcsöt érlel,
fiókát ringat, és örökké
az égre ír lágy ág-kezével,
új énekesmadarat röptet,
tanít minket az égben lakni,
fénnyel tölti be a tüdőnket -
miatta fogunk megmaradni.

2017. május 9., kedd

Kormányos Sándor

Kormányos Sándor - Kék madár
Lágy fényű szavakba bújtatnám a csöndet,
és megfognám újra nagyapám kezét,
hallgatnám tágra nyílt, csillogó szemekkel 
az ezerszer hallott, élet-szőtt mesét.
Mesét a lüktető, messze hívó vágyról
mely időtlen zenélt szíve rejtekén,
és újra meg újra, más utakra vitte
végig kísérte az egész életén.
Mesét az égről, a szőke napsugárról,
egy nyárról amely már régen elveszett,
és arról a fénylő kék tollú madárról
amit az úton hiába kergetett.
Az élet manapság nem sző új meséket,
nagyapám emléke vissza-vissza jár,
elveszett nyarakról álmodunk a csöndben
tűnődve, hol lehet a fényes kék madár.

2017. május 2., kedd

Várnai Zseni

Ki a legszebb a világon?
Tündöklésem szép idején
nem néztem a tükörbe én,
két kisgyerek szeme fénye
volt az arcom tükörképe,
s szólt a szívem: - Édes lányom,
ki a legszebb a világon?
- Te vagy a legszebb, anyám,
hidd el nékem igazán!
- Édes fiam, mondd meg nékem:
ki a legszebb e vidéken?
- Édesanyám, Kedvesem,
nincs nálad szebb, senki sem! -
Csillagtükrön néztem arcom,
mint egy tündér királyasszony,
aki hol volt... hol nem volt...
de ez nagyon régen volt.
Fiam elment messzeségbe,
nem nézhetek a szemébe,
s másnak mondja: - Kedvesem,
nincs nálad szebb senki sem!...
Kislányomból kisasszonyka,
csillagszeme rám ragyogja,
mint egy fényes tükörkép:
- Szebb a jóság, mint a szép!
Tó tükréhez megyek s kérdem,
ki a legszebb a vidéken?...
Tó tükrét a szél kavarja,
arcom girbe-gurba rajta...
- Hamis a tó! - Futok messze,
csorba tükör a kezembe,
csorba tükör felel nékem:
- Nem az vagy már, aki régen!
Kedves, öreg Szülőanyám,
Te mondjad meg, de igazán,
elhervadtam, csúnya vagyok?
Édesanyám szeme ragyog:
- Hidd el nékem, édes lányom,
te vagy a legszebb a világon...
S ahogy szólott, könnye fénylett,
arcom benne tündérszép lett.

Szabó T Anna

Ne mondd, hogy egyszer meghalok,
hidd el, már rég tudom,
hogy jó tempóban haladok
a megkezdett úton,
mert testem eszköz, munkagép,
s a hangom a zeném,
az tart meg csak a szakadék
imbolygó peremén,
vigyázok, le nem zuhanok,
élek, amíg lehet,
mert vagyok az, aki vagyok,
szeret, aki szeret,
egyszerre óvott s kitakart
valóság és csoda,
láttam, az ember hova tart,
de azt is, kicsoda,
szemembe nézz, mert nem zavar,
hogy bántasz vagy dicsérsz,
mert aki tudja, mit akar,
az tudja, mennyit érsz,
és bármilyen mély kútba nézz,
lent látni az eget,
ha tudod, hogy a rész egész,
semmi sem hiteget,
de fényes minden pillanat,
és lélegzik a csend,
a föld felett, az ég alatt,
távol és idebent,
mert minden lélegzet zene,
ha mélyén vér lobog,
ha az öröklét üteme
a testen átdobog,
nem hangszer vagyok: muzsika,
én játszom magamon -
ne mondd, hogy meg sosem halok:
legjobban én tudom.

2017. május 1., hétfő

Kafka Margit



Kaffka Margit
FÉNYBEN
Tudom, hogy a tavasz nem tart örökké,
Hogy elmúlnak mind a derűs napok,
Hogy a dal, hogy a tavasz idehagynak,
És ősz fejemmel magam maradok.
Zörgő avarban, ködös alkonyattal,
A darvak búcsúzása idején
Ráérek majd jövők titkát keresni,
S borongva sírni emlékek ködén.
De ki töpreng édes tavaszi reggel
Fagyos pusztákon, hulló levelen, -
Mikor csillámos, szőke napsugárral
Végigragyogja útját a jelen...