2017. július 29., szombat

Molnos Lajos


Szülőföldem
Itt minden kis ösvény,
kedves ismerősöm,
barátaim a fák,
tarka-szép virágok,
patakok és erdők.
Amerre járok,
játékos tavaszban,
kalász-színű nyáron,
mindhonnan,mindig
mindig visszavágyom.
Ha e tájat nézem,
anyám arcát látom,
kéklő nyári égen,
szeme mosolygását,
szellő dúdolásban
selymes,puha hangját,
hallom szólni hozzám.
Nálad kedvesebb táj
e világon nincsen,
édes szülőföldem,
te legdrágább kincsem! 

2017. július 24., hétfő

Tallóztam

Vers mindenkinek
A TEGNAPOKKAL FOGY AZ ÉLET... Eminescu, Mihai
A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő,
S szemedben mégis mindörökké
A mának arca tűn elő.
Ha ember távozik a földről,
Helyére nyomban más hatol,
S az esti nap, mikor lenyugszik,
Egyúttal fölkél valahol
.
Úgy látod: mindig egy a gázló,
Csak rajta más hullám suhan,
Úgy látod: mindig minden ősz más,
Egy lomb hull mégis lassudan.
Vak éj nyomán a drága reggel,
A szép királyasszony lebeg;
Még a halál is csalfa látszat,
Úgy életünket őrzi meg.
Egy ős igazságról beszélnek
Parányi percek, nagy korok:
Halhatatlan az Universum,
S a végtelen körül forog.
Ezért ha illan ez az év is,
S a múltba szállva szétomolt,
Lelkedben ott a kincs örökre,
Amely valaha benne volt.
A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő,
S szemedben mégis folyva-folyvást
A mának arca tűn elő.
A csillogó és változó táj,
Az elszáguldó földkerek:
A Gondolat fényzáporában
Örök-egyformán szendereg.
Dsida Jenő fordítása

2017. július 19., szerda

Móra Ferenc


SZERESD A GYERMEKET!
Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,
Hol villámok közt vala az Úr jelen,
E legszentebb parancs nincs kőtáblára írva-
Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon
Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom
Az emberszívbe írta.
Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,
A csillagok közé ő még el-elsuhan
S kitárja vidorán a mennyek ajtaját.
Hiába könyveid, hiába lángeszed,
Az Isten titkait ki nem kémlelheted,
Csak gyermeklelken át.
Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,
Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,
Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,
Bimbónyi kis keze áldással van tele
S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,
Ha víg kacaja zendül?
Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
Ártatlan kis szívét az öröm megteli
S köszönetét, akár az esti fuvalom,
Mely félve játszadoz a harmatos gallyon,
Oly halkan rebegi.
Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,
Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid!

2017. július 18., kedd



Weöres Sándor: Boleró
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.

2017. július 16., vasárnap

Ajánlás Zágoni Szabó Józseftől.

Mert próbálkozás minden megosztásom...

,,Azt, hogy kihez jut el egy vers, egy szó, talán a virágpor sorsához hasonlíthatom. Egyszer csak elviszi a szél, és megtelepedik valahol, egy másik kertben, vagy egy kabát hajtókáján."
Károlyi Amy

Tallóztam.

Lelátó a Parnasszusról
Sulyok Vince: A boldogság egykor
A boldogság egykor egy rét volt,
nagy rét, szelek járta lapályon,
szertebóklászó tehenekkel,
fűzfákkal körül, jegenyékkel
s a láthatáron borzas dombsorokkal.
A boldogság egykor vékonyka ér volt
a rét aljában, fölezüstlő vízzel,
benne békákkal és ebihalakkal,
ritka hangú, kedves csörgedezéssel
s a hátán gyöngyszínű; felhők hasaltak.
A boldogság egykor egy dűlőút volt,
szélében búzavirágokkal, pipacsokkal,
gémeskúttal, föl-le bukóval;
arcomba loccsanó hideg vize
égőbb volt, mint az izzó délután.
A boldogság egykor egy szőlőskert volt
homokos, meleg domboldalban,
kunyhóval, szilvafákkal, barackfákkal,
kék és arany szőlőszemekkel
s mindmáig elfeledhetetlen zöld egekkel.
A boldogság egykor egy kisfiú volt
réteken és dűlőkutaknál,
szőlősorok mézillatában.
Évtizedek mélyéről olykor idehallom
a nevetését – nevetésem…
Fotó: Robert Doisneau

Tallóztam.


Utassy József-Hazamegyek


Nem vár senki:
a kapuból hiányzol,
a kertből hiányzol,
a házból hiányzol,
gyászol
minden almafa,
gyászol,
reszket a ribiszkebokor
érted:
nem érintheti
kötényed,
térded,
sírva fakadnak
a szőlőtőkék,
zokog a lugas,
bár nincs eső rég,
pereg a könnye
a körtefának,
szakad a könnye
a szilvafának,
csak én állok itt,
akár az állat,
nyüszítek érted,
kikaparnálak,
de csak vakogok:
és várlak,

József Attila



Nyár
Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.
Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.
Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.
Ily gyorsan betelik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél -
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.

2017. július 4., kedd

Rab Zsuzsa

 Otthagyott városomban

Valaki énhelyettem itt maradt.
Elcseréltem vele a sorsomat.
Futamoz álmosan a zongorán,
temetőbe sétál ki délután,
gyereket pólyáz, szekrényben matat.
Valaki énhelyettem itt maradt.
Az énnekem szánt sorsot pergeti.
Ezt a kis utcát hagytam itt neki,
ezt az ecetfát nyarai felett,
hitvesi ágyat, dombos szigetet,
halálig-biztos társat hagytam itt,
ki ősszel rá meleg kendőt terít,
keresztelőket, temetéseket,
boros-toros, bő nevetéseket,
víg névnapokat, apró gondokat,
sereg rokont, derék utódokat,
lángok-falta, vad esztendők helyett
tisztes nyugalmú, hosszú életet,
s csak néha egy névtelen sajdulást:
ezt akarta - vagy mást? Valami mást?...
Valaki énhelyettem itt maradt.
Küszöbére csempésztem sorsomat.
Ha tudna rólam, hogy gondolna rám?
Nem merek benézni az ablakán.