Csontos Endre

Születésnap Mikor születtem, kegyetlen tél volt, az ablakunkig ért a hó: anyám forró, lázas teste védett, melegített, mint takaró. Azóta mindig várom a telet, tél lett az álmom és hitem; a világot, mint a hó a földet, olyan fehérré szépítem! * A január tiszta hónap, kemény és kegyetlen, mint a penge, a holt vidék, az ember s az állat, nem várhat bús kegyelemre. Január tizennégy - születésnap, - talán túl is a felén már! Most úgy zeng bennem minden régi év, mint templom mélyén a zsoltár. A kis falusi ház, mennyi kedves, örök-szép emlék tanyája, az udvar, a csűr, az ólak, kazlak falusi harmóniája, az álom-telek, mesélő esték anyám mellett a fonóban s az első boldog arra-ébredés, hogy bokáig érő hó van, s nekivágni kutyámmal kettesben a végtelen téli tájnak, nyulat kergetni, felverni fácánt s felelgetni a madárnak, s kalitkát, etetőt készíteni a pöttömnyi cinegének s lesni a csűrből, bújva, boldogan, ha éhesen csipegetnek. * Születésnap! - óh, hátra mi van még? Lázong a mérhető anyag, a tereken borzong a fájdalom, szívemhez félelem tapad, mert nem tudhatom, hogy lesz-e még egy boldog nap, emlékező nap, az új-holdak, hulló napok, bolygók feszülő pályái alatt.

Csontos Endre