Szabó Ferenc

Az élet.

A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő.
Szemedből mégis mindörökké
A mának arca tűn elő.

Ha ember távozik a földről
Helyében nyomban más hatol,
S az esti nap mikor lenyugszik,
Egyszerre felkél valahol.

Úgy látod, mindig egy a gázló
Ám rajta más hullám suhan...
Úgy látod mindig, minden ősz más,
Egy lomb hull mégis lassúdon.

Vak éj nyomán a drága reggel
A szép királyasszony libeg.
Még a halál is csalfa látszat,
Új életünket őrzi meg.

Egy ősigazságról beszélnek
Parányi percek, nagy korok:
Halhatatlan az univerzum,
S a végtelen körül forog.

Ezért ha illan ez az év is,
S a múltban málva szétomol,
Lelkedben ott a kincs örökké
Ami valaha benne volt.

A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő
Szemedben mégis folyton-folyvást
A mának arca tűn elő.