Nadányi Zoltán

 

A két szemed szeretett legtovább

                                                      A két szemed szeretett legtovább
                                                      Be furcsa szerelem.
                                                      A szád már néma volt, de a szemed,
                                                      Az még beszélt velem.
 

A kezed már hideg volt, jéghideg,
Nem is adtál kezet,
De a szemed még megsimogatott,
nálam feledkezett.

És lándzsákat tűztél magad köré
Hideg testőrökül,
De a szemed még rám leselkedett
A zord lándzsák mögül.

Ellebegtél és csak a hegyes
Lándzsák maradtak ott,
De a szemed még egyszer visszanézett,
És mindent megadott.

A két szemed szeretett legtovább,
Még mostan is szeret,
Még éjszakánként zöldes csillaga
Kigyúl ágyam felett.