Kányádi Sándor

Szelíd fohász
szelíd fohász az én fohászom félig könyörgés félig hála hogy nem juttattál s ezután se juttass engemet szégyenfára de eljut-e az én fohászom eljuthat-e vajon tehozzád útjaidat úton útfélen szertartások barikádozzák nem marad-e sziklára hullt magokként vajon terméketlen mit egy hosszú életen át a jövendőnek elvetettem tudom sokat eltékozoltam abból mit rám bíztál sokat de azért ne tagadd meg tőlem holtomban se áldásodat Budapest, 2001. október 30.


------------------------------------------------


Távolodóban

távolra még ellát a szem
de a közeli apróságok
már a betűk is megkívánnak
félkarnyújtásnyi távolságot
 
és ködösül a távol is
heggyel az ég egybemosódik
és kezded el-elhagyogatni
fontosnak vélt vinnivalóid
 
süllyedőben emelkedőben
látod a foszló láthatárt is
osztogasd szét amid maradt
ingyen is átvisz ha ki átvisz
 
s hátra ne nézz kiket szeretsz
a maguk útján nem utánad
mendegélnek akaszd a fára
üresen maradt tarisznyádat 

----------------------------------------------------

Aztán

lassan az árnyak nőni kezdnek
fehéren mint valami nyírfák
végéhez közelít a kezdet
ahogy azt már régen megírták

előbb megköt a fény egy régi
ablakra jégvirágul-dermed
hiába próbál bár reméli
lyukat lehelni rá a gyermek

aztán az óra mutatója
eloson a számlap lefittyed
vetül a vágyott a valóra
olyan lesz-é milyenné hitted

1994

--------------------------------------------------