Pákozdi István

Naponként

aranysujtásos őszi esték tücsökmuzsikás szép öregség irgalmába ajánllak áldva – nem tudom mennyi van még hátra naponként mondjam el még jókor ami benned a legfőbb jó volt hogy minden minden úgy ahogy volt mégis mégis csak érdemes volt hogy árnyék volt ha volt hatalmam amit akartál azt akartam s úgy akartad amit akartál ha kértél akkor is csak adtál ki mindig tudta mi a dolga ha a mennybe ha a pokolba önmaga áldozata-foglya – az istennek is sok lett volna ki mindig tudta hogy mit vállal ispilángot járt a halállal s mert naponként volt bekerítve jól tudta mi az: kiterítve naponként mondjam el még jókor ami benned a legfőbb jó volt hogy magadat is elfeledve lettél méltó a szeretetre ki hitegető csalás nélkül a ráncokba is belebékült és naponként megbúvott ebben az irgalmatlan szeretetben ne a sírnál nőjön a mérték hogy ki voltál és mennyit értél mikor mindennek szöge-éle legömbölyödik holt-kímélve s a göröngy – súlyos meakulpa – dübög a koporsóra hullva élőnek olcsó nyugtatásra drága sírkő-fitogtatásra naponként mondjam el még jókor ami tiszta emberi jó volt s visszfénye hull szívemre áldva – ha mégis én maradnék árva