Reményik Sándor

 Élet a mélyben

Azért, mert idefenn
Dermesztő tél havaz,
S rajtunk szeszélyeit, 
Zsarnok szeszélyeit
Tölti - csitt, semmi az,
A mélyben csend és örök tavasz.

A fák lombja hová lett?
Elhalt, elfeketült?
Csitt, szunnyad jó rügyekben ,
Csupán beljebb került,
Beljebb az anyafába.
Erősb várba és nagyobb biztonságba.

A rét virágai,
Mezők pompája hol?
Csitt, csak alább süllyedt,
Ott szunnyad valahol
A néma ős gyökérben:
Örök nyárban és örök erősségben.

Azért, mivel a Csend
Oly dermedt, hangtalan,
Csitt, Isten tudja csak,
Mennyi örvénye van!
S aki tanult a viharokkal bánni,
A csendet nem tudja megzabolázni.

Szín, illat, álom,
Rajongás: hová lettek?
Csitt, élnek mind, 

A mélybe menekedtek!
A mélybe ás, aki aranyat ás
S a mélyből jön a megújulás.