A szép versek oldalról

Várnai Zseni : Szelet markoltam, elrepült...

Sokszor úgy elgondolkodom:
mi marad, hogyha meghalok?
Se föld, se ház, se pénz, se rang,
csupán pár verset hagyhatok.

Szép szavakat s haszontalan
dal-lim-lomot gyűjtöttem én,
s nem méri semmi árfolyam,
hogy mennyit ér egy költemény.

Bolond az mind, ki énekel,
nem is becsülik többre ám,
mintha vak koldus nyekereg
gazdag paloták udvarán,

lám az okos kalmárkodó
aranyat gyűjt, mit bánja ő,
hogy a pénzéhez vér tapad
és könny a gyöngy, a drágakő.

Bölcs az, ki zsíros földeket
harácsol össze, hogyha majd
fölfordul, a sok korcs utód
uraskodhat kedvére rajt,

az én fiam s lányom szegény,
nem örököl csak álmokat,
színeket, fényt és dallamot,
de semmiféle számokat.

Mint a tücsök, ki nyáron át
más sem csinál, csak hegedül,
míg a ravasz kis hangyanép
dús téli étke egybegyűl,

úgy éltem én is oktalan,
szél vitte szét az énekem,
s mint a mezők vad illata,
úgy lengett el az életem.

Ki tehet róla? Ez vagyok.
Szelet markoltam, elrepült,
akár a balga réti dal,
amit a tücsök hegedült.