Szergej Jeszenyin

 Szergej Jeszenyin: Nem siratlak

Nem siratlak, nem idézlek, múltam,

szirmok füstjét ontó alma-ág.

Hervadás aranyködébe fúltan

tünedezik már az ifjúság.

Lassúbb lett szívemnek lódulása,

csípi dér, belé mar a hideg.

Mezítlábas csatangolásra

nem hívnak már nyírfaligetek.

Kóbor lelkem! Lángod már csak félve

olvasztgatja szóra ajkamat.

Hová lettél, kedvem frissessége,

szemem-fénye, érzés-áradat?

Vágyaimat fukarabbul mérem:

álmodtalak volna, életem?

Mintha lovon szálltam volna fényben,

piros lovon tavasz-reggelen.

Csupa árnyak vagyunk a világon,

hull a juhar rézszín levele.

Mégis mindörökre áldva áldom,

hogy virultunk s meghalunk bele.

(Fordította: Rab Zsuzsa)