Tollal.hu

Answer: Téli Mátra

Akár hárfa, úgy zenél...

Esik... Esik, lassan mindent beterít,

fehérré lesz a világ,

s a sáros föld becsukja szemit.

 Gyapjas, lágy pelyhek hullnak,

 tölgyfák mind menyasszonyok,

 beöltözve álmodják a nyármúltat.

  Boholyvattás ágaik intenek,

  a tarló iramló szele

  fényes, beszédes varjúkat billeget.

   Amott, hol a tisztás véget ér,

   akár hárfa, úgy zenél

   a kopasszá elárvult, reszkető kökény.

    Tengernyi fehérség, mint paplan,

    elfed, takar,

    decembert szitál a felhő halkan.

     Két ember, éltes férfi s a nő,

     hóembert formál,

     arcukra barázdát festett az idő.

      Nevetnek, hajuk csupa dér,

      de lelkükben tavasz,

      boldogok, ha kezük olykor összeér.

       Lehalkul az élet, nincs nesz

       csak elhaló kacagás,

       minden mi látszik, csillogó kincs lesz.

        Esik... Esik, körül csupa hó,

        beteríti őket is

        a méltósággal hulló, ezüst takaró.