G Ferenczy Hanna

Augusztus

Mint szépasszony,ki arra ébred,
hogy arcán megkopott a báj -
szeme fakó,az ajka sápadt -
olyan e nyárutói táj.

A szeme sír,de ő dacol még,
próbálja kendőzni magát,
a szél kajánul szertehordja
száradó sarjúk illatát.

Az ég kékje didergőn tiszta
de itt lent már minden fakul
nem lángol úgy a gladiólus,
a fákról sárga pille hull.

De még itt van,még küzd,csatázik,
övé a kert,határ,a rét -
utolsó,legszebb mosolygását
könnyelműen tékozolja szét.