Radnóti Miklós

 Naptár

A nyár most alszik, millió színével
Lombja vesztett fák rügyébe bújt.
A tájon ónszín fátyol leng a széllel,
Mintha sírva súgná: aludj, aludj.

Gyűjts erőt a közelgő tavaszra,
A nyár halála múló látomás,
Ott alszik most a nagy fák gyökerében.
Hogy jól aludjon levetkezett, fehéren
Alszik. Csak álom, - álom semmi más.

A hold ezüstje selymesen suhan már
Dermedt bokrokra pókhálót kötött,
Mint régi kürtök elhaló fuvalma,
Az óceánról friss szél száll a táj fölött. .

Én hallom már a tavasz paripáit,
Nyerítve robognak a távol szeleken
Jönnek, s holnapra megújul a pázsit
A hó alatt is kopárrá fagyott kertemen.

Terítsd ki lelked most a kósza szélnek,
Hadd mossa tisztára bánatod ködét,
Hallgasd csak, - a friss szelek beszélnek,
S nyitogatják már a múltad börtönét.

Ne hidd, hogy te korhadó öreg fa
Téli tüzelőnek elfogysz. Megmaradsz,
s koronádnak lesz még száz virága
Hogy méltón köszönthesd az újuló tavaszt .