Szép versek oldalról

Áprily Lajos

Kalács, keddi kalács

Már szombat este megsütötte

anyám. És reggel már adott.

Az aranya besugarazta

a harangos vasárnapot.

Vasárnap estig nem fogyott el,

fénye áthullt az ünnepen.

Még hétfőn is jutott belőle.

És kedden is. De csak nekem.

Ma sem tudom, hol rejtegette,

melyik fiókból jött elő,

de olyan áldott volt az íze,

olyan hétköznap-szentelő.

Az asztalkendőből kibukkant

szép sárga fénnyel: Itt vagyok.

Nagy árnyékok, fekete gondok,

még várjatok, maradjatok.

Igénytelen polgár-kalács volt,

olyan egyszerű, mint falum.

És mégis úgy megnőtt azóta,

mint úrvacsora-szimbólum.

Száguldó évek távolából

megérzem néha jó szagát:

a tűzhely tájáról elindul

s betölt szívet, betölt szobát.

Lelki kenyér ínség-időkben,

verőfényes vigasztalás...

Pedig tudom: a keze föld már.

És nincsen több keddi kalács.