Szabó Lőrinc

ENYÉM VOLT S MÉGSE ENYÉM MA

Enyém volt s mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.

Nézem s nem látom. Az arca
csupa fény, felhő, remegés;
virágzene: szóba fogni
túl sok és túl kevés.

Virágzene, érthetetlen.
Ki tudja, nem álom-e?
Tűnt évek titka, merengő
fény- és illat-zene.

Enyém volt s mégse enyém ma,
nem enyém, s örökre az,
neki üzenek, a szíve tudja,
s megdobban: úgy van, igaz!

Enyém volt és mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.