Pákozdi István

Naponként

aranysujtásos őszi esték
tücsökmuzsikás szép öregség 
irgalmába ajánllak áldva
– nem tudom mennyi van még hátra

naponként mondjam el még jókor
ami benned a legfőbb jó volt
hogy minden minden úgy ahogy volt
mégis mégis csak érdemes volt

hogy árnyék volt ha volt hatalmam
amit akartál azt akartam
s úgy akartad amit akartál
ha kértél akkor is csak adtál

ki mindig tudta mi a dolga
ha a mennybe ha a pokolba
önmaga áldozata-foglya
– az istennek is sok lett volna

ki mindig tudta hogy mit vállal
ispilángot járt a halállal
s mert naponként volt bekerítve
jól tudta mi az: kiterítve

naponként mondjam el még jókor
ami benned a legfőbb jó volt
hogy magadat is elfeledve
lettél méltó a szeretetre

ki hitegető csalás nélkül
a ráncokba is belebékült
és naponként megbúvott ebben
az irgalmatlan szeretetben

ne a sírnál nőjön a mérték
hogy ki voltál és mennyit értél
mikor mindennek szöge-éle
legömbölyödik holt-kímélve

s a göröngy – súlyos meakulpa –
dübög a koporsóra hullva
élőnek olcsó nyugtatásra
drága sírkő-fitogtatásra

naponként mondjam el még jókor
ami tiszta emberi jó volt
s visszfénye hull szívemre áldva
– ha mégis én maradnék árva.