2011. augusztus 24., szerda

Ady Endre




Őrizem a szemedet


Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

2 megjegyzés:

Időpont: 2011. szeptember 15. 23:32 , Blogger Adrienn írta...

Szomorúan kezdődik a találkozásunk:((Muszáj elmesélnem, !1 hónapja, hogy elment egy ember, aki 16 évig tartozott hozzám, bár teljesen, soha nem lettünk egy pár! Olyan "se veled, se nélküled" kapcsolat volt, tele érzelemmel, de nagyon sok ellentmondással.
Már mással élek, de időnként sóvárogtunk egymás után...aztán jött a hír! Halálos beteg. Párommal teljes egyetértésben, mentem, és ott ültem mellette, míg lehetett. A jobb oldala,napról-napra bénult le. Én rátettem a kezem a mellkasára (a szívére), és kértem, hogy fogja meg, a jobb kezével...többször egy nap. Az arcát soha nem felejtem, ahogy erőltette, hogy keze elérje az enyémet! Soha nem felejtem el az érzést, ahogy végre találkozott a kezünk. Most már csak a szemét őrizem, ami szavak nélkül is összekapaszkodott az enyémmel...és egyek voltunk..amíg lehetett!:(((

 
Időpont: 2011. szeptember 21. 6:11 , Blogger idamama írta...

Megható, amit írsz. Szépen búcsúztatok.Sajnos negyvenkét év után egy perc és elment az én férjem, búcsúra sem volt idő. Őrizem a szemét azóta is.

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal