Szentpéterszegi Róza /nekem írta/

      Ida kertjében

Elmúlt a fagy, oda a tél,

langyosan fúj a déli szél.

Tavasz van a kertek alatt,

ibolyák már virítanak.

Nárcisz bimbója kihasadt,

a rózsák szépen hajtanak,

barka hullatja bársonyát,

levele huncut, bújócskál.

Kristályvirágok tövei

gyenge télben nem fagytak ki,

pipacsnak bokra megmaradt,

piros szirmok virulhatnak.

Nyújtózkodik a muskátli,

kinti levegőt kedveli,

különösen futó párja,

ki a jobb meleget várja.

Lugasok mentén a kertbe

csalta Idát a Nap fénye.

Néha esik még az eső,

a lágy földet tapossa ő.

Nyugtalanság űzi Idát,

készítené az ásóját,

görbe villáját elővette,

gereblyével egyengette.

Vetett borsót, petrezselymet,

és salátát, előzetest.

Gazdaboltból keveset vesz,

tudja Isten, még mit tervez.

Magot maga termesztette,

a szívét is bele tette,

néha tán még becézgette,

így jobb vetőmagja lenne.

Tavasz ez, bárki láthatja,

azért vigyázz magadra,

mindenki örömére tennél,

ha, sok, sok tavaszt megérhetnél.