William Wordsworth:

Vers

Műfordítás:

Heten vagyunk 


A csöpp gyerek, ki fut szalad,
Libben mint a tavasz
És minden tagja él, nevet
Halálról mit tud az. 

Egy parasztlányka jött utamba
Nyolc éves mondta nekem. 
Göndör haja sűrün befonva
Simult a csöpp fejen. 

Láttam, hogy kis erdőlakó
Szaván és vad ruháján.
Szeme kék volt, mély tiszta tó
Örültem szépsége láttán. 

Mond hányan vagytok gyermekem
Testvérek fiú-leány?
Hányan? – Hát összesen heten
Szólt, s bámult reám. 

S ki merre van?
Mond el ha kérlek. 
Válaszolt ő: -Vagyunk heten,
Ketten a városban élnek, ketten a tengeren. 

Kettő lent a sírban lakik
A húgom és a bátyám. 
A temetőlakban élünk én
És anyácskám. 

-Mondod: ketten városban élnek
Ketten a tengeren?
Lányom számolj utána kérlek
Hogy lehettek mégis heten?

Pedig heten vagyunk mi kérem.
Kettő lent a sírban lakik 
A nagy platán tövében. 

Kezed, lábad ép gyermekem
Futkoshatsz fel-le lám?
De ha kettő sírban pihen 
Öten vagytok csupán!

Sírjuk virul, ott látni túl a dombon
Így felelt ő. Házunktól épp húszat ha lép
Eléri mind a kettőt. 

Gyakran ott foltozom ruhám,
Vagy kendőt hímzek ott.
Ülök a sírdombon puhán és nekik dalolok.

Vagy amikor lemegy a nap
S füvek, fák elpihennek,
Veszem kicsiny tányéromat
S vacsorám ott eszem meg. 

Elsőnek halt Jutka húgom
Az ágyat nyomta nyögve.
Az úr megszánta egy napon
S Ő elment örökre. . 

A temetőbe vittük Őt
Sírban feküdt szegény.
Ott játszottunk mikor a fű kinőtt
Jancsi bátyám, meg én, 

Mikor mindent a hó takart
Neki is menni kellett.
Szánkázni hiába akart,
Most fekszik húga mellett
. 
-Hányan vagytok tehát ma? kérdem
-Ha kettő a mennyben van?
S a lányka tüstént válaszolta
-Heten vagyunk! Uram! 

-Ők csak voltak. Már ma holtak. 
Lelküket őrzi a menny.
Szavam csak borsó falra hányva
Nem tágított a csöpp leányka
-Heten vagyunk ! – Heten!