Garai Gábor

GARAI GÁBOR: HALOTTI BESZÉD

Anyánk nyugszik itt, halkan lépjetek.
Ez a marék hamu,
ez ő,
leánykori nevén
Zabó Irén,
ki Somlójenőn született,
s meghalt a semmiben,
hetvenöt évesen
egy számozott vaságyon.

Látjátok, fiaim, szümtükkel,
s látjátok, lányaim, mivé leszünk!
Öt gyermeket szült, hatot fölnevelt
(egyet eltemetett, kettőt befogadott):
s megsokasodtak ivadékai.
És nem szerzett magának
más kényelmet--csak ezt itt.

Maradjon hát velünk örökre már,
ki értünk éjszakákat átvirrasztott,
mosta szennyesünk, főzte vacsoránk,
s ha jöttünket neszelte, állt az úton
türelme fogytán is, jeges szelekben...

Tudott haragot tartani, s feledni;
virágos kedve túltett hét lakodalmon;
szép kezétől magról termőre fordult
két év alatt az almafa,
...s a rózsák
első hóig virultak...
Elvégeztetett.
Anyánk nyugszik itt, halkan lépjetek.
Ez a marék hamu,
ez ő,
el nem temethető, el nem feledhető.

Soha magát meg nem tagadta,
inkább meghalt,
semhogy roskadtan, félig éljen.
Már bölcsen és megbocsátón tekint ránk:
állócsillag lett az anyátlan égen.