Szabó Lőrinc

ENYÉM VOLT S MÉGSE ENYÉM MA

Enyém volt s mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.

Nézem s nem látom. Az arca
csupa fény, felhő, remegés;
virágzene: szóba fogni
túl sok és túl kevés.

Virágzene, érthetetlen.
Ki tudja, nem álom-e?
Tűnt évek titka, merengő
fény- és illat-zene.

Enyém volt s mégse enyém ma,
nem enyém, s örökre az,
neki üzenek, a szíve tudja,
s megdobban: úgy van, igaz!

Enyém volt és mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.

Szép versek oldalról

B. Radó Lili: Ne mondd...

Ne mondd, hogy "úgy is jó!" Ne mondd...
Ne mondd, hogy "mindegy!" Nem igaz!
Napod ezer parancsot ont,
s ha nem igyekszel, lemaradsz!

"Úgy is" semmi sem sikerül!
Ha minden "mindegy", célt nem érsz -
csak úgy, ha küzdesz emberül!
Győzni az fog, ki tettre kész...

De azt, hogy "úgy sem", azt se mondd!
Csatát veszt, aki csügged, és
a tett helyett csak könnyet ont...
Az "úgy sem" az a csüggedés!

Hát sose légy reménytelen...
Kövessünk el bár száz hibát,
a győztes az lesz - higgy nekem! -
kit jó szándék hajt s értelem,
és helyrehozni nekilát.

Tallóztam

Moretti Gemma:
Másként

Sok mindent másként kellett volna,
bárcsak az idő megfordulna
s kezdeni lehetne mindent, újra.

Élni tudni és élni merni,
néha járatlan úton menni.
Nem csak rohanni, hanem meg-megállni,
azt, ami szép, körülcsodálni.

Nem szégyellni a gyengeséget,
meghallani ha hívnak, kérnek.
Jobban bízni, jobban szeretni,
szeretteink kedvét keresni.

Kérés nélkül adni mosolyt, jó szót, türelmet
rossz napokon is hinni a szerelmet.
Többet gondolni arra , mit érez a másik,
szeretet tüzével fűteni, ha fázik.

Élhettem volna így is én,
újra kezdeni nincs remény.
De amennyi időm hátravan
ebben a felemás világban,
hadd élhessem meg tiszta szívvel,
csendes örömök árnyékában.

Szép versek oldalról

Magyari Lajos : Van olyan föld

Van olyan föld, kinek fiává lenni
nem kényszer, de jó, de kell.
Van olyan föld, mely értelmünknek
nem himnuszt - parancsot énekel.

Van olyan föld, egy keserű-édes,
kit megtagadhat bár az ostoba,
egy föld, aki édesanyánk lett,
életet adó, sosem mostoha.

Van olyan föld, mely parancs-osztó
szükségek máglyás századain át
élni tanította elporló eleinket
megtartani itt - portát és hazát.

Van olyan föld, kibe boldogan
megtérnek futók és számkivetettek,
a Házsongárdba vagy csere fák alá
de itt is, ott is - történelemnek.

Van olyan föld, melyen fölszikrázhat
lelkünknek lelke, legszebb lényegünk,
egy föld, hol eltűnik félelem, alázat,
hol nem csak születünk s temetkezünk.

Van olyan föld, mely vélt gyengeségünk
értőn-bocsátón majd mind fölissza.
Van olyan föld, mely jövőnket bízva
fogadni gyermekeinket is megtanítja.♥