2017. június 20., kedd

Szergej Jeszenyin


RÁD NÉZEK, S SZÍVEM ELSZORUL
Rád nézek, s szívem elszorul:
arcod fájdalmak árva tükre.
Rezet csillantó fűz borul
fáradt-egű szeptemberünkre.
Adtad szíved mindenkinek,
jéggé hűltél, míg mást öleltél;
tested most néma és hideg,
lelkedből hűs eső szemerkél.
Már jó így is - szívem szabad,
új örömökre csap merészen;
kettőnknek semmi sem maradt,
csak reves fűzfák sárga őszben.
Én is úgy éltem, szilajon,
csöndes mosolyra én se vártam.
Porfelhős, rövid utamon
milyen sokat botolt a lábam!
Élet, te síró-nevető,
ilyen maradsz már mindörökre!
A kertünk nyirkos temető,
és mintha nyírfacsont zörögne.
Jön a tél hava, kedvesem,
suhan az élet fecskeszárnya!
Virág a télben nem terem,
tudod te, hát ne sírj utána!
RAB Zsuzsa

2017. június 15., csütörtök

Vass Albert



Wass Albert: Elkésett szerelmeslevél....
Bocsásd meg, hogy csak ma írom
hozzád e rég várt levelet,
mikor az elfutott időt
már visszahozni nem lehet,
mikor lassan hajlott lett vállunk,
hajunk deres, kedvünk nehéz...
Bocsásd meg, hogy ily nagyot késett,
Szinbád, a vidám tengerész.
Hajómat hullámok dobálják,
ringattak színes tengerek,
tündérek, sellők, boszorkányok
bűvöltek a vizek felett.
vihar tülkölt olykor, s vérszínű
tornádó csalta ki merész
birokra kedvem... s ment, dalolt
Szinbád, a vidám tengerész.
Nem gondol Rád? Ki tudhatja,
mire gondol a csönd a mélyben,
míg fönt orkánok orgonálnak
és bőg a szél, s a gyilkos szélben
árbóc ropog, vitorla reccsen,
az élet olcsó, úr a vész...
Így élte életét bolondul
Szinbád, a vidám tengerész.
De olykor, ha leszállt az éj,
hullám pihent s a szelek álltak,
csönd volt s a csillagok feredni
korallos szűz mélységbe szálltak:
mint kit titkos varázslat vert meg,
szíve üres lett és nehéz,
s korlátnak dőlve messze nézett
Szinbád, a vidám tengerész.
S tenger fölött, idő fölött
mint halvány, messzi csillagot,
a csillagpárás éjszaka
egy álomarcot ringatott.
Az arcodat. S felzajlott távol
egy emlék, édes, mint a méz...
Rád gondolt és nagyot sóhajtott
Szinbád, az árva tengerész.
S ma vén hajómon elborongva
ím látod: Rád emlékezem.
Tépett vitorlám rongyait
búcsúkendőként lengetem.
Oly rengeteg sok, amit érzek,
s amit mondhatok, oly kevés:
Csak téged hordott szíve mélyén
Szinbád, a hűtlen tengerész.
Te voltál én, és én Te voltam.
Menekültem, s jöttél velem.
Te voltál, kedves, legelső
s a legutolsó szerelem
S mint koldussá lett vén kalóz,
prédált kincsére visszanéz:
úgy gondol ma Rád búcsúzóul
Szinbád, az öreg tengerész.
Mondják: talán még élünk egyszer,
- Ki tudhatja az igazat?
De ha így lesz, új életében
örökre melletted marad.
Vitorlát bont majd, színeset,
illatos víg szelet idéz,
s dalolva száll tengerre Véled
Szinbád, az örök tengerész.

2017. június 14., szerda

Az Ő emlékére

Nagy Gáspár
Csak szépen tétován...
(chanson - Cs. T. gitárjára)
Csak szépen
tétován
amíg
jönnek és
elvisznek
az Apostolok
lován
csak szépen
múlni el
csak szépen
és lazán
mint ez a
Vasárnap
délután
csak szépen
céltalan
tettetett
bután
mint kinek
mégis
célja van
mint kinek
erre
mégis gondja
lesz
hogy tétován
lazán
aztán már
semmi nesz
mondják is
profán
mint ez a
Vasárnap
délután
ha elmúlik
veled
oly céltalan
oly rémséges
sután
sörökbe fúlt
meccsek
után
csak szépen
lassúdan
ahogy
a köd
leszáll
s akinek
legfőbb gondja
van
az majd
kínjában
szépen
lekaszál
de addig is
tétován
és várva ŐT
lazán

2017. június 11., vasárnap

Várnai Zseni

Várnai Zseni: Szolgálj szívem
Csak kis kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.
Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.
Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.
Csak kis kitartás, - kipp-kopp... pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kipp-kopp... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.
Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom:
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!

2017. június 2., péntek

Váci Mihály


Gyalog szerettem volna jönni
Gyalog szerettem volna jönni
a porral lepett füveken,
mezítláb, hogy frissen érezzem,
ha felmelegszik a szülőföld
pora, mikor megérkezem.
Gyalog menni az utcán végig,
előre köszöngetni ott.
Tornácokon üldögélni, mint régen,
hogy mindenki arcomba nézzen,
s mondják: - "Semmit se változott!"
Gyalog szerettem volna jönni
át a szorgalmas földeken,
mindenkinek által kiáltni,
mezsgyén átlépni, kezetrázni:
"Na és a munka, hogy megyen?"
Gyalog szerettem volna jönni,
hogy érezzem: - a telt kalász,
a rét sok térdeplő füve
elém borul, el nem eresztve,
s lábam kérve kulcsolja át.
Én gyalog fogok hazamenni
a porral lepett füveken,
mezítláb, hogy sírva érezzem,
ha felmelegszik a szülőföld
pora, mikor megérkezem.