2012. szeptember 30., vasárnap

Tóth Árpád

Őszi kérdés 

Jártál-e mostanában a csendes tarlón este, 
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér, 
S nagy lassú szekerek ballagnak haza, messze, 
S róluk a szénaillat meghalni visszatér? 

És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve, 
Hogy reszket agg feje, az ezüstös fehér, 
S hogy édes életednek újra egy éve veszve, 
Mert viszi már Szeptember, a nagy szénásszekér? 

S ültél-e elfáradva kemény útmenti kőre, 
Merőn bámulva vissza az elvakult időkbe, 
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva! 

S eszméltél-e félárván az éji hidegen, 
Mikor a késő szellő, mint kósza idegen 
Eb, lábadhoz simult, s bús kezeidet nyalta?

2012. szeptember 23., vasárnap

Heltai Jenő

KÉRDŐÍV  /sógornőm emlékére/

Mikor elnémul megkínzott szíved,
Eléd teszik a nagy kérdőívet.

Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
A láthatatlan jegyző jegyzi majd.

Mit fogsz felelni -- mert felelni kell! --
Az életedet hol hibáztad el?

Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
Felelj! Tudod az átkozott helyet?

Ha menned adná isteni csoda,
Mondd: visszamennél még egyszer oda?

Veszett fejszének hajszolva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd?

Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
Megfutni mernél még egy Maratont?

Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis,
Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?

Miért? Miért? Új célokért? Avagy
Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?

Hogy elfelejtve minden régi kínt,
Rimánkodhass és harcolhass megint?

Ezért a díjul zsugorin kimért
Keserves, édes, pici életért?

2012. szeptember 21., péntek

Várnai Zseni

Vénasszonyok nyara 

Talán egy kicsit magamról beszélek, 
mikor szívem e fényért lelkesül, 
végső sugára ez a nyár hevének, 
mielőtt még az alkony rám terül. 

Ez őszi nap a szőlő érlelője, 
s piruló alma issza melegét, 
e fénytől várok én is új erőre, 
magamba szívom forró delejét. 

Fáradt szívem csókjától újra éled, 
csontomig ér a gyógyító sugár, 
talán bölcsebb ez őszbe nyúló élet, 
s mélyebb, mint volt a tűzitalú nyár. 

Vénasszonyok nyarának is becézik 
ez őszi fényt, mely édes, mint a méz, 
mintha tündérek ujjai sodornák 
aranyszálait, ettől oly mesés. 

Kiket zord évek vad vihardúlása 
oly sokszor vert, legyen miénk a fény, 
hadd üljön meg, mint szentek glóriája 
öreg anyók fáradt ezüst fején. 

Aranypalást borítsa gyenge vállunk, 
mely görnyedez, mint sok gyümölcstől a fák, 
legyen az ősz szebb, mint volt ifjúságunk, 
ez jár nekünk. . . ugye, kis ősz anyák?!

2012. szeptember 17., hétfő

Sík Sándor




Nyár végi reggel


Aranyporos nyárvégi reggel,
Gyomlálsz a kertben szorgalmas kezekkel.
Pedig a nyár
Lassan lejár.
A kardliliom kardja hegye sárgul.
Hull a szirom az öntözött virágrul;
Lassan elkezdi csomagolni már
Zöld poggyászát a fák alatt a nyár.

Nyár, szép arany nyár, jó meleg,
Engedd, hogy szépen kérjelek,
Csak egy nagyon nagyon picit
Lassítsd lehellet lépteid,
Hadd hallgassuk még egy picinykét
A vadgalambot meg a cinkét,

Hadd ültetünk még egynehány
Margarétát meg tulipánt.

Hadd legyen még egy csepp nyarunk,
Gyomlálni kócos udvarunk,
Fáradt szívünkbe gyűjteni,
Ami a nyárban isteni,
Hogy ködöt, esőt megelőzve
Suhannánk át a sárga őszbe,
A sárga csendbe,
Magunk körül piros tavaszt teremtve.